Orgonabemutató

Orgonabemutató

A zentai Jézus Szíve templom hangversenyorgonájának megépülése a nemzetközi együttműködésnek és a nagyvonalú támogatók összefogásának a sikertörténete.

A templomot és az első orgonát 1896-ban szentelték fel. A Rieger Jägerndorf-Budapest orgonagyárnak ezt a 530-as jegyzékszámú hangszerét az eredeti megrendelő végül nem vásárolta meg, így az jutányos áron Zentára került. Az egyben megépített orgonaszekrényt a szakmai ésszerűség ellenére radikálisan átalakították. A világháborúk alatt a sípok egy részét a fém hadicélú felhasználása végett rekvirálták, majd később gyengébb minőségűekkel pótolták. A régi orgona 12 regiszteréből mindössze 6-7 maradt eredeti. A kontár módon átalakított mechanika állandó bosszúságot okozott liturgikus alkalmakon és koncerteken egyaránt. Az 1990-es években indult, évente megrendezésre kerülő nyári egyházzenei rendezvénysorozat ébresztette fel az igényt egy megbízhatóan működő, sokoldalú hangzású hangszer iránt. Így 2011-ben a plébánia vezetősége örömmel fogadta az ausztriai Feldbach városában álló Dreher & Flamm orgona Zentára telepítésének ötletét. Mivel a zentai régi Rieger orgona gazdátlanul maradt volna, a szakbizottság végül a két orgona összeépítése mellett döntött. A beépítésre érdemes elemek felhasználásával, új szerkezeti elemek kiegészítésével Varga László taksonyi orgonaépítő műhelyében egy korszerű hangszer született. Ebben helyet kapott többek között a feldbachi Dreher & Flamm orgona sípanyagának nagy része és a zentai Rieger orgona kilenc regisztere. Két és fél éves gyűjtés, közösségi erőfeszítés és számos sikeres pályázat után (Zentai Önkormányzat, Vajdaság Autonóm Tartomány, Magyar–szerb határon átívelő együttműködési program) az orgonát 2013. szeptember 8-án szentelték fel.

 

Borbély Zoltán